(Bevezetés kezdőknek.)
A bejegyzés Carl Elliott a Ruminator Review-ban megjelent cikkének fordítása.
Hogyan rontsuk el az egyetemi karrierünket? Jónéhány út kínálkozik erre. Lehet az ember például zsémbes doktorandusz. Kiégett adminisztrátorrá is válhat, mondjuk dékánhelyettesként. Lehetséges még: öregedő, önkéntes remeteként élni a saját tanszéktől is elszigetelődve, aztán médiatudósként, akinek újságírók keresik a kegyeit, de kiröhögik a kollégái. Kihasználhatjuk a diákjainkat és megutáltathatja magát az ember; harcba kezdhetünk az egyetemi hivatalnokok ellen és elvághatjuk az előreléptetésünk esélyeit. Elronthatjuk a karrierünket idealistaként 25 évesen, cinikusként 45 évesen és különcként 65 évesen. Ha a kudarcot keressük, nincs is jobb hely erre, mint az egyetem. A lehetőségek korlátlanok.
Mondhatod, hogy arrogáns vagyok, de azt gondolom, hogy érzékem van a bukáshoz. Elkezdtem és otthagytam egy sikertelen karriert, részt vettem egy nagy bioetikai központ felszámolásában, tucatnyi cikket írtam, amit senki nem olvas és olyan unalmas előadásokat tartottam hogy a hallgatóság horkolt. Azt gondolom, kiérdemeltem a rangomat. Az ugyan igaz, hogy alkoholista még nem vagyok. Nincs függőségem, és egyetlen egyetemi kiadvány sem kelt ki ellenem. Még minding kezdő vagyok a kudarcban. A szakterületemen sokan mások sokkal látványosabb kudarcokat értek el, néhányuk állítólag Dél-Amerikában él. De tanulok. És azt gondolom, hogy van mit hozzátennem a témához.
Mint a posztgraduális tanulmányok igazgatója, gyakran kapok e-mail-eket és telefonhívásokat. "Az egyetemi karrierirodám azt javasolja, hogy gondolkozzam azon, hogyan válhatnék megkeseredett egyetemi kudarccá, " mondják ezek a diákok. "Hogyan csináljam?" Ez hosszú évek gyakorlatát igényli, természetesen. Senki sem tanulja meg így, hogyan szúrja el. Tudom, hogy néhányunk úgy tünteti fel, hogy ez könnyű. De ami könnyű kudarcnak tűnik, az gyakran gondosan megkonstruált lelemény. Azt akarjuk, hogy könnyűnek látsszon. Vagy azt gondolod, hogy Michael Jordan zsákolása olyan könnyű, mint amilyennek láttatja? Nincs erőfeszítésmentes bukás. Dolgoznod kell rajta. És vannak titkok, amiket meg kell tanulni. Ez az, ahol segíthetek.
Ki kell választani egy doktori iskolát: itt kezdődik az egész. Hova kell menni instant csalódásért? Nos, ez attól függ, milyen bukást akarsz. Ha hamar ki akarsz égni, a választás egyszerű. Az egyik út az, ha kiválasztasz egy harmadrangú egyetemet megkeseredett, amúgy jó nevű egyetemen doktorált oktatókkal. Ezek az emberek éveket töltenek azzal, hogy sajnáltatják magukat a miatt, hogy a harvardi vagy princetoni diplomájuk után a lehangoló, Isten háta mögötti Illinoisba kerültek, és rajtad állnak bosszút. Egy másik út az, ha egy nagy fordulatszámú tanszékre mész, ahol a nyomás akkora, hogy valamelyik ered kidurran egy év után. Amikor kijössz a kórházból, annyira megfélemlítettnek érzed magad, hogy egy szót sem tudsz a papírra vetni, attól való félelmedben, hogy nem tudod az érveidet megvédeni. A harmadik út az, hogy ha olyan tanszéket választasz, ahol a témád nevetség tárgya és a pálya szélére van szorítva. Ekkor védekező álláspontot és kisebbrendűségi érzést fejlesztesz ki, ami végigkísér az életeden. Ideális kezdés.
Mi a helyzet az interdiszciplináris fokozatokkal? Nem azt gondoljuk ezekről, hogy biztos pénzkidobások és időfecsérlések? Kétfajta iskola van az interdiszciplináris fokozatokról, mindkettőnek vannak erényei, attól függően, miféle bukásra vágysz. Ha azt keresed, hogyan legyenek nehézségeid az álláskeresésben, akkor igen, egy interdiszciplináris
fokozat nagyon hasznos tud lenni. Egy "szociális gondolat", "orvosi társadalomtudomány" vagy "bioetika" diploma drasztikusan csökkenti az elhelyezkedés esélyeit. Ha menő tanszékekre pályázol, a bizottság elnőke forgatni fogja a szemét, nevet, és az önéletrajzodat egyenesen a szemétkosárba hajítja. Vonzó, tudom. Másrészről ezek a programok sokkal boldogabb helyek mint a hagyományos tanszékek, és valószínűleg nem várják el tőled, hogy egy szűk szakterületről írj technikai jellegű cikkeket, amit a világon hét emberen kívül senki sem ért. Ez egy kompromisszum. Mennyi boldogságot vagy hajlandó elvállalni azért a jutalomért, hogy később munkanélküli légy? Nehéz választás.
Egy másik opció az, ha külföldre mész tanulni. Van aki azt gondolja, hogy ez könnyű út a bukáshoz, különösen, ha Amerikában akarsz dolgozni. Az amerikaiak semmit nem tudnak a határaikon kívül eső egyetemekről. És nem olvasnak külföldi folyóiratokat és sosem hallottak azokról a kutatókról, akikkel együtt fogsz dolgozni. Külföldi diplomával sosem fogsz állást találni. "Tökéletes!" -- gondolod. Nos, nem olyan gyors ez. Valójában nem tudom ajánlani ezt az opciót, mert én ezt csináltam, és a kudarcot tekintve nem volt sikertörténet. Jól töltöttem ott az időmet, és még azt sem akadályozta meg, hogy állást találjak. Ha nyomorult akarsz lenni, az én elméletem szerint itthon nagyobb esélyed van rá. Válaszd a legtöbbet használt utat. Utazz rajta olyan messze és olyan gyakran, hogy már vakon is meg tudd tenni. Utazz ugyanazokkal az emberekkel, újra és újra, megosztott kocsiban vagy elővárosi vonaton. A kudarc nem jön el rögtön, csak akkor, amikor a karriered közepén annyira unatkozol, hogy pályamódosításon kezdesz el fantáziálni. Még a dékáni hivatal is vonzóvá kezd válni, és amikor ez megtörténik, tudhatod, hogy az igazi nyomorúság közel van.
A bukás igazi kezdete a témavezető kiválasztása. Segít, ha jól tudsz párosítani: ha nő vagy, válassz egy öregedő, életközepi válságon keresztülmenő férfit; ha republikánus vagy, próbálj meg egy feministát vagy egy marxistát. Ha törékeny vagy, akkor egy olyan témavezetőre van szükséged, akinek a szemei eksztázisban forognak, ha megalázhat egy diákot a társai előtt. Úgy tetszik, háromfajta választás van itt. Első ajtó: professzionális féltékenység. Kettes ajtó: szerzői jogi viták. Hármas ajtó: szexuális zaklatás! Győztél! Valójában, ha jól játszod ki a lapjaidat, mindhármat megkaphatod: egy témavezetőt, aki bánt, ellopja az ötleteidet és irigységből kicsinálja a karrieredet.
Mi a helyzet a mentorokkal? - kérdezed. Nem kellene elmennem gyakornoknak egy senior kudarchoz aki vezetni tudná a karrierem? Jó kérdés. Az is egy stratégia, ha találsz egy idősebb vagy középkorú, a karrierben megrekedt oktatót. Ha szerencséd van, akkor kétségbeesetten kapaszkodik a hitelessége foszlányaiba és még mindig van pár jól tejelő kutatási pályázata. Fel fog bérelni tanársegédnek, irat veled néhány cikket, amin feltünteti a nevét, mint társszerzőt. Tudom, hogy mit gondolsz: ez nem a siker receptje? Publikáció egy jólismert társszerzővel? Talán, de csak rövid távon. Hamarosan dühös leszel és megkeseredett amiért meg kell osszad a dicsőséget a cikkedért
valakivel egyszerűen azért, mert ő adja a fizetésed. Konfrontálódsz vele, veszekszel, és még mielőtt tudnád: ki vagy rúgva! Menned kell, egy rendes ajánlás nélkül. A karriered lényegében befejeződött.
Ez felhozza az akadémiai publikálás érdekes témáját. Ha el vagy tökélve a kudarcban, azt ajánlom, ne írj egyetlen cikket sem. Ha mégis írsz, írj jól. Az akadémiai írás paradoxona ez: minél rosszabb a cikk, annál valószínűbb, hogy publikálják. A legtöbb akadémiai folyóiratnál érvényes egy ilyen íratlan szabály. Ha jól megírt cikkeket küldesz nekik, addig utasítják vissza a cikket, amíg át nem írod szenvedő szerkezetekkel, furcsa zsargonnal és oldalnyi irreleváns lábjegyzetekkel. Szóval, ha az egyetemi álláspályázatodat biztosan el akarod szúrni, vagy százával akarsz elutasító leveleket kapni amikor állásra pályázol, el kell felejtsd a rossz írást. A gyenge írást publikálják, a publikáció jutalma az állás, előreléptetés és a véglegesítés.
Ne érts félre. A rossz írás nem feltétlenül vezet sikerre. Ha jól csinálják, kudarchoz is vezethet. Amikor ez történik, tudod, hogy valami különlegeset találtál. A kudarciparban a rossz írás a saját maga büntetése. Tapasztalt írók fogják elmondani neked, hogy nincs annál kínosabb érzés, mint amikor az ember a saját rosszul megírt cikkét látja nyomtatásban. Különösen, amikor az érvelés rossz, vagy nyilvánvalóan buta, vagy valami gyenge viccet írtál, ami egyáltalán nem vicces. Természtesen a legtöbb akadémiai cikket senki nem olvas el a folyóirat szerkesztőjén és néhány névtelen bírálón kívül. De néha egy kolléga észreveszi, talán még idéz is néhány mondatot a saját cikkében, és akkor elszabadul a dolog. Néhányan ezt professzionális megalázásnak hívják kudarc helyett, de azt mondom, viseld el, amit kaptál. A megaláztatás is valami, nem?
Mi van, ha sikeressé válsz mindezek ellenére és egy híres egyetemen találod magad, talán véglegesítve is? Azt jelenti, hogy mindenen túl vagy? Úgy tűnhet, hacsak nem veszed számba az unalmat, az elidegenedést és az általános szakmai különcséget. Aztán ott vannak még az elkerülhetetlen tanszéki viták. Sírhatsz a szobád, az új munkatársak kiválasztása, és a doktoranduszok miatt. Panaszkodhatsz a közepes fizetésed miatt. De ezeket "önsorsrontó szakmai nyomorúság"-ként címkézhetjük, sokkal inkább, mint "szakmai kudarc"-ként. Legyünk becsületesek. A legjobb erőfeszítéseid ellenére élvezheted az egyetemi életet. A diákok felnéznek rád; együtt töltheted az idődet a hozzád hasonlóan furcsa kollégákkal, és elég sok időt töltesz a barátaidnak küldött e-mail-ekkel. Hétévente még alkotó szabadságot is kapsz. Körbenézhetsz a fogorvos, proktológus vagy könyvelő barátaidon és azt gondolod: "Ez nem is rossz. Hogyan tehetném ezt tönkre?"
A bioetika itt valami egyedit tud adni. Melyik másik akadémiai terület követeli meg tőled, hogy szigorú morális kérdéseket vess fel azoknak, akik a fizetésedet adják, és akik az egyetemi véglegesítésedről döntenek? Ha nem érzed jól magad sikeresként, nem kell hozzá sok munka, hogy kiásson az ember egy feltárásra váró etikai problémát. Összeférhetetlenség, kutatási botrányok, műhibaperek -- bármelyik megteszi. Menj egy dékánhoz vagy kórházigazgatóhoz, vessz össze az intézményi vizsgálóbizottsággal, vagy ha igazán sikeresnek érzed magad, fordulj egyenesen a médiához. Bingo, halott vagy! Szakmai öngyilkosság! Ez a szépség ebben. A bioetikában mindig van valaki, akit elidegeníthetsz. Tégy egy lépést az egyik irányba és feldühíted az aktivistákat. Lépj vissza egyet és felmérgesíted az orvosokat. Ha jobbra lépsz, a dékán akarja a fejedet venni. Lépj balra és a média keresztrefeszít. Hamarosan egy hiperaktív ötévesnek találod magad, aki össze-vissza ugrál, mert elfelejtette bevenni a gyógyszerét. Egy nap bejössz a munkahelyedre és a zár le van cserélve az ajtódon. Amikor ez megtörténik, dőlj hátra, szívj el egy szivart, és nézz körül az álláspiacon. Gratulálj magadnak a jól végzett munkához.

szeretném megvizsgálni, a pedagógiai szakkérdéseket az illetékesekre utalva. Nézzük meg, mi az, amire a mai gazdaságnak szüksége van, mit is vár az oktatástól és szakoktatástól. Valamint nézzük, hogyan viszonyul mindez ahhoz, amit a közvélekedés a szakoktatástól vár.








való megoldásának lehetősége. Alapvető szemléleti kérdést kezdhetünk feszegetni ennek ürügyén: nagy ellátórendszerekben gondolkoduk-e, vagy a hálózatszerű, diffúz kapcsolatok működésére alapozzuk bizonyos feladatok megoldását?
Az élemiszer-ellátásban még mindig nagy erővel műkodik a nagy, központosított hálózat modellje. A hiper óriási mennyiségben, alacsony áron vásárol, a nagy hálózat költségei óriási árumennyiségen oszlanak meg, így a tömegszínvonalú tömegtermékek roppant olcsó áraival a közellátás tömeges feladatait könnyen el tudja látni. Könnyen láthatóak viszont a problémák is, amelyek a hiperek működésével együtt járnak:
árrésből származó profit a térségből kikerülve más összefüggések részévé válik, ily módon csökkentheti a vidék gazdasági potenciálját, önnfenntartó képességét. Amennyiben a diffúz, részben önfenntartó rendszerek biztonságát előnynek tartjuk, nem vehetjük könnyedén ezt a problémát.
együttese által alkotott kistérség élelmiszerellátásának sokáig legfontosabb intézménye volt a piac. A piac szerepe napjainkra megváltozott. Ennek részint városépítészeti, részint életmódbeli okai vannak.
Az autóval nem rendelkezőknek buszjárat, kevés ülőhellyel, megkönnyítve a csomagokkal történő utazást. Legyen a hiperekhez hasonlóan kölcsönözhető bevásárlókocsi, a standok közt kellő hely, hogy a bevásárlás kényelmes lehessen.
ráadásul igény sincs rá. A globalizmussal egy dolgot kell tenni: a saját javunkra fordítani. A globalizmussal kapcsolatosan egy dolgot tilos tenni: bezárkózni és elszalasztani a lehetőségeket, amelyeket nyújt.
hogy felvásárlóknak nyomott áron eladják, amiért egész évben görnyedtek. A fiatalok nem kellene városra menjenek munkát keresni, nem kell kiszakadjanak a közösségből, a falu nem öregszik el. A gyárba mindig kell szakmunkás, esetleg mérnök, a közösség helyet tud tehát adni a társadalmi mozgásoknak is.
városiak is pontosan értjük, mit jelent az, amikor egy falusi barátunk leültet a konyhában, szalonnát, kenyeret és két poharat tesz az asztalra. Vidéki tradíciónk él, de bús hagyomány ez. Mert mindig éppenhogy él csak, a fennmaradásért küzd régtől a mai napig. De városi hagyományunk sem épp gondtalan. Érezzük befejezetlenségét, a polgári lét kiteljesületlenségét, a befutatlan pálya érzése tölt el mindannyiunkat. Mert a városi lét is olyan, mint a vidék élete: a fennmaradásért küzd, és a középosztálybeli létben való fennmaradás emészti az energiáit nap mint nap.
sz életedet úgy élheted mostantól, hogy semmit nem kell gondolnod többé azokkal a régi, poros elvekkel és viselkedésmóddal, amit hagyományként ráderőltettek. Mindenre van adekvát viselkedés és magyarázat, csak szakítanod kell a múlttal.
ll keresni, mert pénz nélkül semmi sincs. Ezt pedig nem lehet más szabályok szerint, mint amit a világ már meghatározott.
Karácsony idején mit is mondhatnék a blogos ismerősöknek, barátoknak?













tűnik fel, hogy egy ország vezetése nem tudja biztosítani a nép ellátását. Ez történhet népesedési okokból vagy az addigi gazdasági-társadalmi rend felbomlása miatt. Ez történt Magyarországon a Horn-kormány idején, amikor is az ország elutasította a szocializmus után jött Antall-korszak pályáját, és a `94-ben uralomra kerülő kormány sem tudott saját országépítési modellt felmutatni. A recept egyszerű: hívj az előzőekben bemutatott tömegterméket előállító külföldi cégeket, akik munkát adnak, és tömegterméket forgalmazó külföldi áruházakat, akik olcsó termékeket hoznak be és árulnak. A dolog önműködő: a kétféle szereplő az ellátás gondjának nagy részét leveszi a vezetés válláról. A modell csikorogva bár, de azóta is működik. Kell még hozzá a tömeglakás intézménye, ezt Magyarországon építeni sem kellett, a lakótelepek már készen voltak
Az érzés mámorító. Különösen azokon a vidékeken, ahol az emberek önellátáshoz közelibb, szerény és kemény életet élnek, döntő változást hoz a globális világ. Munkahelyen dolgozol napi egy műszakot, hétvégéd szabad. A fizetésből megveszed, ami kell, az élet nem folyamatos éjjel-nappali küzdelem már, a küzdelmed helye a gyár, ideje a munkaidő. Utána átöltözöl, elmégy moziba vagy este TV-t nézel, és magadba szívod azt az érzést, amit az életednek gondolsz most már. Az olcsó kereskedelmi világ a filmek mondén világának játékváltozata, és te jól érzed magad benne. Filmhősfrizurát csináltatsz, a ruhád hasonlít, a diszkók sötétjében ugyanúgy villognak a fények, mint a filmen, csak épp olcsóbb italokat iszol. Készen kapsz egy világot, amiről azt hiszed, hogy te akartad magadnak a régi helyett, ahol kiszabott helyed volt a természet és a közösség törvénye szerint.
ha teheti. Mert az életforma vonzása ellenállhatatlan. A nyers, természetes világtól az emberi munka által alkotott környezet felé mozog mindenki. Feltartóztathatalan változás, ha egyszer elindul, mindent lesöpör.
közösségileg egyaránt. Mert a következő generáció, ha gyarapszik anyagilag, felfedezi a régi gyökereit. Felfedezi a csendes falusi, kisvárosi házak tornácain, teraszain való halkszavú baráti borozást, a saját kertben termett zöldség és gyümölcs ízének örömét, a kisközösségi lét nyugalmát, az eseménytelenség szépségét. És olyan életet tud már teremteni magának, amit nem keserít többé a régi falusi élet szívszorongatóan kemény küzdelme a puszta létért, vagy a kisvárosi lét merev formáinak kötelező ereje a társadalmi pozíció, így a megélhetés megőrzéséért. Van ilyen pozitív kifejletű forgatókönyv, hiszen példák is vannak rá. Olyan példák, ahol ez a fejlődés akár egy emberöltő alatt végbemegy. A globális hatásokat kikerülni nem tudjuk. Legyen hát egy ilyen fejlődés a cél.
munkaórát fedez, ez 100 napi munka. Ha autónként csak 1000 db alkatrészt számítok, az napi 10 db előállítását feltételezi, és ebben fényezett karosszéria lemezelemek, köszörült fogaskerekek, gumiabroncsok is benne vannak, nem csak az apró műanyag mütyürkék. Hihetetlen mennyiségű emberi tudás és magasan szervezett tevékenység koncentrálódik egy autó előállításában! Ára ehhez mérten rendkívül alacsony. Ezt az tudja igazán, aki próbált már autóipari beszállítással foglalkozni, eurócentekért megy a folyamatos küzdelem, mivel a piac kíméletlenül szorítja lefelé az árakat.
legalacsonyabb, 250 € körüli havi nettó bért veszem alapul, egy autó 40 havi kereset, de egy havi keresetből már TV készüléket, mosógépet, 4 napi keresetből mikrohullámú sütőt, rádiótelefont lehet vásárolni. Nem csúcskategóriát persze, de valamilyet lehet. A tömegélelmiszer is megvásárolható, egy órai keresetből nagyjából egy liter tejre és fél kiló kenyérre futja, 2 - 2,5 órai keresetből már 1 kg húsáru vásárolható. Megállapíthatjuk tehát , hogy a tömegtermék olcsó.
általános költségek - pl. a fejlesztés, igazgatás, óriási tételek - nagyobb darabszám esetén egy termékre vetítve elenyészőek. De világítsuk csak meg ezt egy nagyon szemléletes példán. Egy fröccsöntőgépen dolgozó munkás műanyag alkatrészeket állít elő, műszakonként több száz darabot. A munka végeztével, amikor már lejárt a munkaideje, az alapanyag-tároló üres zsákokból, amit már elvittek volna a hulladéktárolóba, összeönt egy fél vödörnyi granulátumot, beönti a gépbe, és présel belőle még egy adagot. Ez egy bizonyos szempontból már szinte ingyen készült. No, valahogy így folyik a költségcsökkentés is. Feltételezi a munkaerő és minden erőforrás maximális kihasználását, ez aztán más szempontokból bizony sokszor negatív értékelést kap.
gazdaságnak olyan pontja, ahol éppen hiány van valamiből, ahová be lehet nyomulni egy termékkel. Ezeket a réseket meg lehet találni, aki a gazdaság valamely területén mocorog, annak előbb-utóbb a látókörébe kerül valami. Ki kell tehát választani a terméket, amivel foglalkozni akarunk, aztán pedig gyűjteni kell néhány embert, aki ugyanúgy szívesen foglalkozna ezzel, és valamiféle hozzáértése van a dologhoz.
értékesítésről és raktározza, ha átmenetileg éppen csökken a kereslet. Felháborítóan alacsony áron fogja átvenni, majdnem elkeseredünk az első szerződéstől, de folyamatosan szállíthatunk neki. Aztán majd idővel építünk saját értékesítési hálózatot is, ahol már más a táncrend, de lehet, hogy a nyomott áron vásárló állandó felvevőt mindig megtartjuk.
piaci pozíciók meghódítása, bővítés, technológiai korszerűsítés. A pénzestárs folyamatosan szorít, mert amint látja, hogy jól megy az üzlet, ő is több pénzt akar. Egy napon talán majd eljön az ideje, amikor olyan helyzetbe hozzuk magunkat, hogy megvesszük a részét, de az is lehet, hogy nem. Mindenesetre magunknak és több száz embernek jövedelmet adunk, beszállítókat foglalkoztatunk, adót fizetünk az országnak, úgyhogy minden nehézség ellenére elértük azt, amiért belefogtunk az egészbe.
és állandóan változó. Ki kell mondjam, globalizmusnak hívják. Illik rá haragudni, én nem teszem. Ugyanis a globalizmus ellenségei rosszul feltett kérdésekre adnak félrevezető válaszokat. Nem kérdés ugyanis, hogy miként tudjuk globalizácót megállítani, ugyanis nem tudjuk, sem mi, sem mások. A kérdés inkább az, hogy ebben a zűrzavaros világforgatagban hogyan tudjuk a magunk érdekeit minél jobban érvényesíteni, és hogyan tudunk egy olyan, barátságos kis világot teremteni magunknak, amelyben boldogok lehetünk.
életünket. A polgári világ úgy van vele, mint a kis magyar cégeknél látjuk. Begurul délelőtt az udvarra egy A4-es, és kiszáll belőle az, akié a cég. Ő dönt mindenben, az ő céljaival összhangban működik az üzlet, egy ember, vágyakkal, hibákkal, törekvésekkel. Célja leginkább az, hogy a vállalat jól működjön, ezért cselekedetei és döntései valamennyire kiszámíthatóak. Én dolgoztam Magyarországon olyan német cégnél, ahol időnként megjelent a Gróf úr, ám ez egyre kevésbé tipikus. Az igazi multi cégnél nincs ilyen. A cég tulajdonosa sokszor egy másik cég, egy befektetési alap, szövevényes, átláthatatlan struktúrák tárulnak fel, amelyekben itt-ott feltűnik egy-két természetes személy, akikről persze nem tudni, hogy saját érdekeikben járnak-e el, vagy másokéban. Menedzserek vannak, akikkel találkozunk, ők döntenek valamiféle sajátos világ szabályai szerint, amelyek sokszor embertelenek, ijesztőek és ostobák. A verkli mégis megy, és potyogtatja a pénzt magából mindenfelé. Öntörvényű világ, szigorú belső törvényekkel, melyeket nem mindig lehet az emberi törekvésekkel analógiába vonni.
cserélhetnek gazdát egyik évről a másikra. Az örökölt vagyon nem játszik már túl nagy szerepet, a vagyonok döntő része karriervagyon, amely könnyen elenyészik és szétszóródik a tulajdonos halálával, vagy még az előtt. A tulajdonosi pozícióknál befolyás tekintetében, de sokszor jövedelmileg is jelentősebbek a menedzseri pozíciók. Ezek megszerzése a legfőbb cél, amit egy nemzetközi gazdasági pályán elérhet valaki. A születési előjogok inkább a képzésben való részvételnél jelentenek előnyt, valamint a kapcsolati rendszerbe bejutásnál, a vagyon már semmire nem garancia. Ahogyan egykor az arisztokrácia születési előjogai, úgy most a polgári rend vagyoni, műveltségi előjogai is megszűntek meghatározóak lenni. Ebben a világban mindenkinek teljesítenie kell még akkor is, ha ez a teljesítmény sokszor furcsa dolgokat jelent. Ám, aki nem áll helyt, bámulatosan rövid idő alatt kiesik a fősodorból, és még egyszer visszajutni nehéz.















Kevés időm, amit Nyugaton öltöttem nem teszi lehetővé, hogy egy nagy és átfogó tablót rajzoljak, nem is cél ez. Apróságokat ragadtam meg, és most összegzés következik. Rész szerinti ez is, ám megpróbálok egy olyan tanulságot megfogalmazni, melynek megfontolása mindannyiunk számára haszonnal járhat.

.jpg)

.jpg)


mérnökök helyenként ötletesebbet és jobbat alkottunk, mint a németek. Azt sem mondhatnám, hogy csillogott-villogott minden, voltak kopott és láthatóan használt berendezések és eszközök. Alapjában véve rendezett és korrekt körülményeket láttunk, amelyek mentesek voltak a magyar gyárvezetőket időnként megszálló takarítási és fényesítési rohamok jeleitől. Praktikus és célszerű volt minden, semmi túlzott pedantéria, semmi extra semmilyen vonalon.
Láttam ott németeket, dolgoztam olasszal, igazán eltérő vérmérséklet. Mégis, volt valami közös bennük. A munkaidő kezdetével elkezdtek dolgozni, és nyugodtan, tempósan, kényelmesen végigdolgozták a napot. Szép lassan, és megállíthatatlanul darálták, ami előttük volt. Nyoma sem volt bennük a magyar munkatempóra jellemző, időnkénti fellángolásnak és az azt követő letargikus kimerülésnek és üresjáratnak. Folyamatosan dolgozott a német és az olasz. Aztán, amikor eljött az idő, a német azt mondta, Feierabend, az olasz pedig, hogy basta. És nem csinálták tovább. És haladt minden, ahogyan kellett. Senkinek nem habzott a tajték a hátán, és mégis működött minden.
események elé. Úgy volt, hogy a vonatom Trierből Koblenzbe érkezik mondjuk 07:42-kor, és a Liszt Ferenc expressz 07:48-kor indul tovább, mondjuk. Néhány percem volt az átszállásra, és MÁV-on nevelkedett gondolkodásommal komolyan tartottam attól, hogy ott rekedek a pályaudvaron. Nos, a vonatom a megadott időben érkezett percre pontosan, nem előbb, nem később, hanem akkor. Sietség nélkül sétáltam át a közvetlenül mellette levő vágányhoz, felszálltam és nyugodtan utaztam tovább. Nem volt a legkisebb izgalom sem, teljesen természetesnek tűnt minden. Abban a percben, amikor ideje volt, a vonat elindult. Nem előbb és nem később. Nem láttam, hogy a Deutsche Bahn alkalmazottai fejvesztve rohangáltak volna ezért az eredményért, és hogy irtózatos nyomás alatt álltak volna munkájuk közben. Természetesen és egyszerűen működött minden.

.jpg)

Vessünk talán egy pillantást a hátlapra, ahol ugyanezt az egyszerűséget találjuk. Matt fekete lakkal festett lemez, rajta a legszükségesebb csatlakozások, szervizfunkciók elemei és egyszerű tudnivalók, figyelemfelhívások.