Egy ötletet adok közzé arról, hogyan is lehetne a globális viszonyokat a magyar vidéki élet és tradíció megőrzésére hasznosítani.
Előrebocsátok két dolgot. Először is: a globalizmust nem kell szeretni. Erre nincs ok és ráadásul igény sincs rá. A globalizmussal egy dolgot kell tenni: a saját javunkra fordítani. A globalizmussal kapcsolatosan egy dolgot tilos tenni: bezárkózni és elszalasztani a lehetőségeket, amelyeket nyújt.
Másodszor: amit most leírok, az egy kósza ötlet csupán. Nem kell mindenkinek így csinálni, nem kell akár egy helyen is megvalósítani így, ahogy leírom. Nem leszek ennek a modellnek csendben és tisztesen megőrülő prófétája. Ha valaki olvassa és megtetszik neki, használja fel, ha nem, felejtse el. Egy dolgot kérek, hogy mindenki vegyen figyelembe: a gondolatmenetet.
Építsen egy falu egy üzemcsarnokot. Állami támogatással, EU források bevonásával, saját erővel, bárhogy. Építsen egy könnyűszerkezetes csarnokot, kitűnő hőszigeteléssel, termálvízfűtéssel, megfelelő méretű oldal- és tetővilágító elemekkel, a tetőn összegyűlő esővíz használati víz céljára történő tárolásával, veszélyeshulladék-tárolóval és szelektív hulladékgyűjtővel, irodákkal, energiaellátással, informatikai infrastruktúrával, mindennel, ami csak egy üzemhez kell. Alapítson ehhez egy önkormányzati céget, amely a vagyonkezelést végzi. Vegye számba, hány fő munkaerőt tud itt biztosítani. Utána pedig nézzen körül a világpiacon, milyen munkával is tudná megtölteni.
A világgazdaságban rengeteg a szerelő és tömegcikkgyártó munka. Ezek szakképzettséget nem, ám emberi igényességet nagyon is követelnek. Ebben a magyar vidéki munkaerő jó, az olcsó munkabért biztosító országok munkaerejéhez képest elég jók a pozícióink. Műszaki cikkeket gyártó cégek folyamatosan keresnek ilyen kapacitást. Szerezni kell egy ilyen kapcsolatot.
A külföldi cégnek nem rossz megoldás. Kész épület várja, amelybe csak gépeket kell telepíteni, akár használt gépeket. Az önkormányzat gondoskodik munkaerőről, a bérköltségre hosszú távú megállapodást lehet kötni. Az egész dolog kiszámítható, tervezhető, stabil hátteret kap.
A falu közösségének is jól jönne ez. Az asszonyok lenne hol dolgozzanak, anélkül, hogy a gazdaságot fel kellene adni. A részleges mezőgazdasági önellátás mellett lehetőség nyílna jövedelemhez jutni, nem az lenne a pénzkereset egyetlen módja, hogy felvásárlóknak nyomott áron eladják, amiért egész évben görnyedtek. A fiatalok nem kellene városra menjenek munkát keresni, nem kell kiszakadjanak a közösségből, a falu nem öregszik el. A gyárba mindig kell szakmunkás, esetleg mérnök, a közösség helyet tud tehát adni a társadalmi mozgásoknak is.
A helyzet nem kiszolgáltatott. Ha a cég nem tartja magát a megállapodásokhoz, el lehet küldeni, keresni lehet másikat. Ha elmegy, ugyanúgy jöhet helyette más. Az önkormányzati tulajdonú cég a bérleti díjon keresztül bevételhez juttatja a községet, tetszőleges és megállapodás szerinti mértékben, a bevétel nem függ az adók megszabott mértékétől.
A bevételből a község építhet, vásárolhat magának maradandó értékeket. Például vegyes tüzelésű Diesel-motorral hajtott generátort, amelyet repceolajjal lehet üzemeltetni, vagy kis gőzturbinás generátort, amely szalma és más mezőgazdasági hulladék tüzelésével csúcserőműként üzemelhetne a faluban, hulladékhőjével az iskolát és közintézményeket vagy melegházakat lehetne fűteni. A saját erőmű szükség esetén, energiakorlátozással akár el is láthatja a falut.
A lehetőségek óriásiak.
Tegyük hozzá, hatalmas szükség lenne bátorító és anyagi támaszt adó kormányzati segítségre ahhoz, hogy az ilyen álmokból valóság legyen. Bízzunk benne, hogy ez sem marad örökre elérhetetlen ábránd.