Foglalkoztatási problémáink előtérbe kerültek. Az állami bevételek adó- és járulékemelés nélküli bővítésének a foglalkoztatás növelése az egyik kézenfekvő útja. A kormány elsődleges céljai közt szerepel ez a kérdés, míg ellenzékének egyik fontos témája, és egyre inkább az lesz ennek számonkérése.
Általános vélemény, hogy az oktatásnak és ezen belül a szakoktatásnak döntő jelentősége van a foglalkoztatási kérdések megoldásában. A kérdést felhasználói szempontból szeretném megvizsgálni, a pedagógiai szakkérdéseket az illetékesekre utalva. Nézzük meg, mi az, amire a mai gazdaságnak szüksége van, mit is vár az oktatástól és szakoktatástól. Valamint nézzük, hogyan viszonyul mindez ahhoz, amit a közvélekedés a szakoktatástól vár.
Elhangzott többször, hogy a gazdaság problémái, az alulfoglalkoztatottság részben oktatási gondokra vezethető vissza, mivel nem áll rendelkezésre kellően képzett és felkészült munkaerő. Eszerint a nézet szerint, ha az oktatás képes lenne arra, hogy alkalmasan kiképzett szakemberek megfelelő sokaságát bocsássa ki, könnyebben megindulhatna a gazdaság fejlődése.
Ezt a képet nagyon-nagyon árnyalni kell. Két feltételezésre épül ugyanis. Egyrészt feltételezi, hogy meghatározható a képzettségnek az a tartalma, amire a gazdaságnak naprakészen szüksége van. Másrészt természetesnek veszi, hogy a gazdaság által megkívánt tudás oktatási intézményben elsajátítható. Hogy is áll mindez a valóságban? Tekintsük az ipari termelést.
A modern ipari termelés egyik jellegzetessége, hogy nem elsősorban mesterségbeli teljesítményekből hozza létre a terméket, hanem gondosan tervezett folyamatok során. Míg a régi kézműves világ kevés eszközzel és magas szintű mesterségbeli tudással hozta létre a produktumot, addig ma automatizált gépek működése és főként pontosan behatárolt eljárások során történik ugyanez. Még 30 évvel ezelőtt is igaz volt, hogy egy ipari gyártófolyamat rengeteg jól képzett lakatos, forgácsoló, szerelő, elektrikus szakembert foglalkoztatott, addig ma a gyártás inkább csak felügyeletet igényel. A munkaerő nagy tömegének feladata a folyamatban való részvétel, kiszolgálás, ellenőrzés, korrekció.
A gyártási folyamatok jellegzetessége, hogy nagyon erősen termékspecifikusak és szakmailag komplexek, több szakág együttes eredményeinek felhasználásával jönnek létre. Megértésük komoly és összetett felkészültséget igényel - bármilyen, magával a folyamattal kapcsolatos tevékenység szakmaközi csoportmunkát feltételez-, és naprakész ismeretük a fejlesztésben és karbantartásban való állandó részvételt igényli. A kezelő részéről többnyire nem kíván sokkal mélyebb technikai ismeretet, mint ami egy mindennapi életben használatos műszaki cikk kezeléséhez szükséges. Ami a kezelő számára a géprendszer és a folyamat szempontjából lényeges ismeret, a gyakorlatban viszonylag gyorsan megtanulható.
Néhány szót kell ejteni magáról a folyamatról. A folyamat nem csupán a gyártó géprendszer, mondjuk egy gyártócella üzemeltetéséből áll, hanem magában foglal illeszkedési és ellenőrzési tevékenységeket. Fogadnia kell és ki kell szolgálnia a gyártási sor kapcsolódó folyamatait és ellenőriznie kell saját eredményét mennyiségi és minőségi vonatkozásban, valamint eltérés esetén helyesbítő intézkedéseket kell tennie. Ez nagy fokú alkalmazkodást, fegyelmet és sok esetben be nem látható feltételrendszerek engedelmes elfogadását igényli.
A mai ipari termelés döntően ilyen munkahelyeket kínál. Szükség van ugyan minden üzemben fejlesztőkre, beállítókra, karbantartókra, ám ezeknek számát igyekeznek minél kisebbre venni. Belátható időn belül pedig annak, hogy csúcstechnológiai fejlesztések folyjanak Magyarországon, nincs esélye. Lehet, abba is bele kell nyugodjunk, hogy ennek soha nem jön el az ideje.
Miben tud mindehhez hozzájárulni a szakképzés? A tömeges munkaerő kiképzéséhez kevéssé. Ennek oka kettős. Egyrészt, a konkrét feladat elsajátítása leginkább a gyakorlatban lehetséges, és nem vesz igénybe nagyon hosszú időt, előképzettséget alig, inkább valamiféle alapkészségeket igényel. Másrészt pedig ezek a munkafolyamatok olyan gyorsan fejlődnek, hogy ezekben egy tanár aligha szerezhet jártasságot, tananyagba a gyors elévülés és a számtalan sok speciális féleség miatt nem tudnak bekerülni. A hagyományos szakmák oktatásának ezen a területen nem nagyon van szerepe.
Az üzemenkénti 5-10%-nyi szakember már más kérdés, de itt sem kell nagy csodákra vágyni. A magyar oktatásban képzett szakemberek felkészültségével ma sincs probléma. Mégis, ha a fejlődés irányáról szólunk, a nagyon erőteljes specializáció miatt inkább az alapfelkészültségre és a már általánosan elterjedt technológiák és működések megismerésére kell helyezni a hangsúlyt. A legkorszerűbb, naprakész ismeretek csak óriási áldozatok árán hozhatóak be az oktatásba, és hasznosulásuk kétséges.
Kell néhány szót ejtsünk a készségek fejlesztéséről. Az oktatási reformerek állandóan készségeket akarnak fejleszteni ismeretek helyett, és ez, mintha egybeesne azzal, amit írok. Pedig egyáltalán nem. Ismeretekre szükség van, mégpedig az alapvető tudományok megfelelő szintű ismeretére először is, majd a gépekre, berendezésekre és technológiákra vonatkozó, kinek-kinek a maga szintjén mért tudásra, amit álmából felébresztve is vissza tud adni. Készségek terén pedig egészen másra van szükség, mint amit a reformoktatás célul kitűz. A reformerek által előtérbe helyezett kreativitást csak az élet kevés területe igényli, a mindennapi gyakorlat a folyamatokban való együttműködő részvételt díjazza. Ehhez pedig alkalmazkodó képesség kell, engedelmesség, az önálló akarat folyamatnak alárendelése, monotónia-tűrés. A kreativitás-központú oktatás ezeket a készségeket nem fejleszti ki a tanulóban. Az iparnak és általában a munkahelyeknek nem színes egyéniségek kellenek, hanem megbízható végrehajtók.
Nagy hiba lenne most egy nagyszabású, valamely koncepció mentén felépített oktatásfejlesztésbe kezdeni, és egy önkényesen megválasztott irányvonal mentén kiképzett szakembergárdát állítani a munkaerőpiacra. Könnyen lehet, hogy óriási anyagi ráfordítással olyan szakembereket képzünk, akikkel a gazdaság nem tud mit kezdeni, vagy egyszerűen a tudásukat és kifejlesztett képességeiket nem használja. A szakképzés fejlesztése csak a gazdasági szereplőkkel együttműködve lehet sikeres, és a jövőre nézve talán ez kell az egyik legfontosabb alapelv legyen. Tudomásul kell azt is venni, hogy még szakmunkás szintig sem kell mindenkinek eljutnia, a szakmunkás szint igenis elit kategória legyen. Senkit ne terheljünk fölösleges ismeretekkel, viszont szükséges, hogy bizonyos alapvető tudást mindenki elsajátítson. Ezek szerint kellene a képzést tagolni, és nem kell félni attól, hogy valaki hamar befejezi az iskolát.
Az oktatás önmagában nem növeli meg a foglalkoztatottságot. Először munkahelyek kellenek. És ez nagyon nagy feladat. De erről majd legközelebb.