Sokan és számtalanszor leírták már előttem, hogy a régi polgári világnak bealkonyult. John Lukacs legújabb könyvében (Isten velem) az amerikai polgári lét letűnéséről is ír, borongós belenyugvással rögzítve ennek tényét. Mindannyian érezzük, hogy más ez a világ, mint amikor a városokban álmos délutánokon a polgárok esernyővel kezükben hazaballagtak családjukhoz, otthon újság és meleg papucs várta őket, az évek pedig a lassú gyarapodás és megrázó események nélküli nyugalomban teltek, szerencsésebb országokban akár generációkon át. Némelyeknél sokáig még háborúk és forradalmak sem igen szakították meg az évek sorát, s mi, magyarok bizony joggal hiányoljuk múltunkból a fejlődés ilyenfajta vonalát.
Ez a világ elmúlt. Ami helyébe lépett, az sokszor ijesztő és zavarbaejtő, átláthatatlan és állandóan változó. Ki kell mondjam, globalizmusnak hívják. Illik rá haragudni, én nem teszem. Ugyanis a globalizmus ellenségei rosszul feltett kérdésekre adnak félrevezető válaszokat. Nem kérdés ugyanis, hogy miként tudjuk  globalizácót megállítani, ugyanis nem tudjuk, sem mi, sem mások. A kérdés inkább az, hogy ebben a zűrzavaros világforgatagban hogyan tudjuk a magunk érdekeit minél jobban érvényesíteni, és hogyan tudunk egy olyan, barátságos kis világot teremteni magunknak, amelyben boldogok lehetünk.
A globalizmusról szintén sok mindent leírtak már, nem szeretném ismételni. De van néhány szempont, amit érdemes még megemlíteni, hátha le tudunk vonni belőle életünkre nézve is hasznos következtetéseket.

A globális világban mintha nem lenne tulajdonos. Vagy láthatatlan lenne, egy titokzatos ember, aki nem mutatkozik soha, csak valahol, valahogy befolyásolja az életünket. A polgári világ úgy van vele, mint a kis magyar cégeknél látjuk. Begurul délelőtt az udvarra egy A4-es, és kiszáll belőle az, akié a cég. Ő dönt mindenben, az ő céljaival összhangban működik az üzlet, egy ember, vágyakkal, hibákkal, törekvésekkel. Célja leginkább az, hogy a vállalat jól működjön, ezért cselekedetei és döntései valamennyire kiszámíthatóak. Én dolgoztam Magyarországon olyan német cégnél, ahol időnként megjelent a Gróf úr, ám ez egyre kevésbé tipikus. Az igazi multi cégnél nincs ilyen. A cég tulajdonosa sokszor egy másik cég, egy befektetési alap, szövevényes, átláthatatlan struktúrák tárulnak fel, amelyekben itt-ott feltűnik egy-két természetes személy, akikről persze nem tudni, hogy saját érdekeikben járnak-e el, vagy másokéban. Menedzserek vannak, akikkel találkozunk, ők döntenek valamiféle sajátos világ szabályai szerint, amelyek sokszor embertelenek, ijesztőek és ostobák. A verkli mégis megy, és potyogtatja a pénzt magából mindenfelé. Öntörvényű világ, szigorú belső törvényekkel, melyeket nem mindig lehet az emberi törekvésekkel analógiába vonni. 

A globális világ gyors és nincsenek rögzített pontjai. Bármi ledőlhet, ami tegnap még állt. Nincsenek dinasztális vagyonok, generációkon át megalapozott tulajdonok. Vállalatbirodalmak cserélhetnek gazdát egyik évről a másikra. Az örökölt vagyon nem játszik már túl nagy szerepet, a vagyonok döntő része karriervagyon, amely könnyen elenyészik és szétszóródik a tulajdonos halálával, vagy még az előtt. A tulajdonosi pozícióknál befolyás tekintetében, de sokszor jövedelmileg is jelentősebbek a menedzseri pozíciók. Ezek megszerzése a legfőbb cél, amit egy nemzetközi gazdasági pályán elérhet valaki. A születési előjogok inkább a képzésben való részvételnél jelentenek előnyt, valamint a kapcsolati rendszerbe  bejutásnál, a vagyon már semmire nem garancia. Ahogyan egykor az arisztokrácia születési előjogai, úgy most a polgári rend vagyoni, műveltségi előjogai is megszűntek meghatározóak lenni. Ebben a világban mindenkinek teljesítenie kell még akkor is, ha ez a teljesítmény sokszor furcsa dolgokat jelent. Ám, aki nem áll helyt, bámulatosan rövid idő alatt kiesik a fősodorból, és még egyszer visszajutni nehéz.

Közbevetésként jegyzem meg, hogy a vérségi és vagyon-öröklési előnyök jelentőségének csökkenése a család intézményére és a házastársi hűség általános követelményére is csapást mért. Amíg a cím vagy a vagyon, mint örökség számított az életben való indulás legfőbb kellékének, a házasság és család  telekkönyvi kérdés is volt, mert az öröklés rendjét nem lehetett összezavarni. Ma a házasság és hűség csak esetleges, választható belső erkölcsi követelmény már, társadalmi jelentősége lecsökkent, és ez katasztrofális hatással van az emberi közösségek és egyének mentális állapotára.

Végül most megemlítem csak a globális rend legfőbb fenoménját, amelyről talán kevés szó esik: a tömegterméket. A tömegtermék a globalizmus legfontosabb jellemzője, természetének ismerete nélkül hiábavaló  a mai világ megértésére törekednünk. Szeretnék is ezen kissé elidőzni, de majd legközelebb.