Az első nap aztán kinyílt a világ.
Lementünk reggelizni.

Egyszerű, barátságos étkező, fal menti asztalok 3-3 székkel. Pasztellszínű terítők, szalvéták ugyanabban a színben, ragyogóra fényesített porcelán és evőeszközök, csészék, bögrék, üvegpoharak. És középen a büféasztal. Sonka többféle változatban, gyönyörűséges szeletek, valódi érett sajtok, vaj, dzsemek gyümölcsből, többféle étvágygerjesztő müzli, Bockwurst, szalámifélék, friss, ropogós zsemle, fehér kenyér, barna kenyér, fekete kenyér, magvas kenyér. Gyümölcslé, tej, kakaó, kávé, és mindenből olyan minőség, amelyet itthon még ma is csak akkor kapok, ha az üzletben a legjavát vásárolom mindenből. És hozzá a nyugalom, a hangulat, a felszolgáló mosolyog, valami olyan légkör vett körül, amiben egész egyszerűen csak jól éreztem magam. Hozzájárult ehhez persze az általános német Gemütlichkeit, ami a maga nemében egyedülálló a kontinensen, de átitatta a reggeli hangulatát valami általános szellem, amit meglepve tapasztaltam.
Ez a reggeli nem azért volt, amiért a hazai szállodában volt a reggeli. Ahol kötelező pontként én ettem valamit, hogy ne legyek éhes, a pincérnő meg kihozta, mert az volt a dolga. Nem. A német szállodában a reggeli azért volt, hogy nekünk az jó legyen. Hogy a finom falatoktól örüljön a szívünk, hogy derűs gondolatokkal induljunk a napnak. A pénzünkért nem egyszerűen ételt adtak, hanem reggelit, életérzést, világszemléletet. Nyugalommal, otthonos meghittséggel, illatokkal, látvánnyal, mosollyal, barátságos szavakkal. Találkoztam egy érzéssel. A dolgok azért vannak, hogy nekünk jó legyen. A szálloda arról szól, hogy ott mi fizetés fejében jól érezzük magunkat. Mindezt teljes természetességgel. A jó nem ellopott pillanat, amiért bűntudattal tartozunk és  egyszer majd keservesen megfizetünk érte. A jó - természetes. A recepciós kisasszony kedves mosolya magától értetődő. Szép napot kíván nekünk és sok sikert a munkánkhoz, és ezt komolyan gondolja. Mert ha sikerünk van a munkában, akkor jövünk máskor is, és neki abból lesz fizetése. Ilyen egyszerű ez. Mi pedig fizetünk, mert ez így természetes. A szállodának költségei vannak és a tulajdonos is gyarapodni szeretne.

Ó, az ócska kommunista propaganda, ami kiforgatja a dolgokat! Erről az jut eszébe, hogy pénzért kedvesek velünk. És megoldotta a maga módján, mert a szocializmusban pénzünk sem volt nagyon és kedves sem volt senki. De ezt csak közbevetettem. Nem erről szól ez.

Ettem később gyári kantinban Nagyhéten fogasszeletet tormamártással, Lübeck mellett tengeri halat és rákot az ottani igazgatóval, Párizs mellett a gyári menzán báránysültet cikóriával, és a kantinokban olyan vegetaránus ételeket, aminek nem tudtam ellenállni, pedig nagyon szeretem a húst.
Gazdagok ők? Hogyne. Ezért ez a bőség és minőség? Csak részben. Mert ehhez kell egy szemlélet. Az, hogy egy ember számára nem kiváltság, hogy jól érezze magát, hanem természetes igényéből fakadó jog. Amely, ha megadatik, a motivációk új skáláját nyitja meg. Minél jobban átgondolom és megértem ezt, annál jobban látom, hogy enélkül nincs igazi siker. Rabszolgákkal kőfalat lehet építeni, de csúcstechnológiát és széles körben elérhető minőségi életet létrehozni nem.

Folytatom még.
 

( A képek nem az elbeszélés helyszínén készültek, csak illusztrációk. Mindenesetre ilyes valami volt. )