Tegyük most félre azt a vitát, hogy iparosítsunk-e, vagy gabona, táposcsirke- és léalma-exportból próbáljunk a világgazdaságban ütőképes pozíciót szerezni. Most azt nézzük meg, hogyan iparosítsunk, ha iparosítani akarunk.

Először is ki kell találni, mit szeretnénk csinálni. Jó, ha ismerjük egy kicsit a világgazdasági trendeket, a világpiaci vagy hazai igényeket. Mindig van a gazdaságnak olyan pontja, ahol éppen hiány van valamiből, ahová be lehet nyomulni egy termékkel. Ezeket a réseket meg lehet találni, aki a gazdaság valamely területén mocorog, annak előbb-utóbb a látókörébe kerül valami. Ki kell tehát választani a terméket, amivel foglalkozni akarunk, aztán pedig gyűjteni kell néhány embert, aki ugyanúgy szívesen foglalkozna ezzel, és valamiféle hozzáértése van a dologhoz.

Ezek után kell keresni egy társat, akinek pénze van. Azok az emberek, akiknek pénzük van, a pénzhez értenek, nem pedig a szakmákhoz. Ezek az emberek olyanokat keresnek, akik szakmákhoz értenek, hogy a pénzüket ne a Strohsackba varrják, hanem befektessék. A magyaroknak nincs pénzük, ezért külföldit kell keresni. Kinek-kinek kedve szerint. Osztrákot, németet, franciát, oroszt, zsidót, arabot, kínait, amerikait, japánt. El kell nekik értelmesen magyarázni, miért jó az, amit akarunk, és főleg: miért lesz nekik jó, ha velünk összefognak. Mert nekünk is jó kell legyen persze, de ez nekik evidencia. Jó, ha nekünk is az.

Közben gondolkodni kell az értékesítésről. Hiába készítem én a világ legjobb banándarálógépét, és hiába kell az rengeteg vásárlónak Dél-Amerikában, ha nem találkozunk egymással, soha nem lesz üzlet. Kezdetnek muszáj lesz egy nagy kereskedővállalattal paktálni, aki folyamatosan átveszi a terméket, gondoskodik az értékesítésről és raktározza, ha átmenetileg éppen csökken a kereslet. Felháborítóan alacsony áron fogja átvenni, majdnem elkeseredünk az első szerződéstől, de folyamatosan szállíthatunk neki. Aztán majd idővel építünk saját értékesítési hálózatot is, ahol már más a táncrend, de lehet, hogy a nyomott áron vásárló állandó felvevőt mindig megtartjuk.

Ha mindez megvan, indulhat a gyárépítés. Energetikailag hatékony, vadonatúj épületet húzunk zöld mezőre, olyan környezetvédelmi megoldásokkal, hogy 10 évig ne kelljen erre költeni.  Veszünk egy-két éves használt gépeket is, de általában törekszünk a legújabb technológia vásárlására. Szerzünk külföldi szakembert, aki már dolgozott a szakmában a legkorszerűbb gyártási eljárásokban. Rátermett művezetőkről gondoskodunk. Nagyon alapos végiggondolás és számítások után megállapítjuk a bérszintet, hogy kellő ösztönzést adjon, de ne emelje meg nagyon a költségeket. Az első perctől korszerű informatikai és ügyviteli rendszerrel dolgozunk, a minőségbiztosítási és környezeti irányítási rendszert a működésbe integráljuk.

Ha mindez kész, elkezdődik a tényleges munka, a mindennapi küzdelmekkel, fogcsikorgató erőfeszítésekkel a fennmaradásért, szóval mindaz, amit az életben tenni szokás. Izzasztó erőlködés a költségszint csökkentésére, folyamatos fejlesztés, piaci pozíciók meghódítása, bővítés, technológiai korszerűsítés. A pénzestárs folyamatosan szorít, mert amint látja, hogy jól megy az üzlet, ő is több pénzt akar. Egy napon talán majd eljön az ideje, amikor olyan helyzetbe hozzuk magunkat, hogy megvesszük a részét, de az is lehet, hogy nem. Mindenesetre magunknak és több száz embernek jövedelmet adunk, beszállítókat foglalkoztatunk, adót fizetünk az országnak, úgyhogy minden nehézség ellenére elértük azt, amiért belefogtunk az egészbe.

Ez kérem egy módszer, ezt valahogy így kell csinálni. Azt hiszem, a világon mindenütt így folyik ez. Mert nem folyhat másképp. Nemzeti ipar ma már nem jön létre úgy, hogy a kis műhelyek szép lassan megnőnek és nagyvállalatokká válnak. Technológia kell, tehát tőkéstárs kell. Értékesítés kell, tehát, legalább kezdetben kereskedőnek kell szállítani. Mindkét dologgal szemben óriási ellenérzéseink vannak.

Így kellene ezt csinálni. De nem csináljuk. Nem csinálom én sem, és alig csinál ilyet valaki. Nem mondhatjuk azt, hogy nem lehet, nem hallottam soha történeteket arról, hogy valaki megpróbálta, de elakadt vele itt meg ott. 

Ha pedig nem csináljuk, akkor tudomásul kell vennünk, hogy olyan ipar lesz Magyarországon, amit a külföldi cégek telepítenek. És akkor viszik el innen, amikor akarják.

Meg kéne ezt gondolni, honjaim.